„a nappal hullni kell tovább, gyanútlanul”, mondta a költő és beleveszett mondatainak erdejébe, hogy a nap, hogy az út, az úton menni kell, a napba nézni kell, így kéne csinálni, lopott pillantásokkal nézni és szálirányban simogatni a tájat, nehogy valami szálka, tudod, szemet szúrna, nem azért öltöztél fel, nem azért kértél zsírkrétát, hogy tiszta foltos legyen az ujjad, erre felnevetsz, a barnát és a zöldet a földbe törlöd, narancsszínt a farácsok mögé kensz, egészen flegmán, ahogy a cinizmusod engedi, hogy.
szóval ahogy a cinizmus engedi, hogy.
hogy újrakezdd.
