"magad vagy az"

„a nappal hullni kell tovább, gyanútlanul”, mondta a költő és beleveszett mondatainak erdejébe, hogy a nap, hogy az út, az úton menni kell, a napba nézni kell, így kéne csinálni, lopott pillantásokkal nézni és szálirányban simogatni a tájat, nehogy valami szálka, tudod, szemet szúrna, nem azért öltöztél fel, nem azért kértél zsírkrétát, hogy tiszta foltos legyen az ujjad, erre felnevetsz, a barnát és a zöldet a földbe törlöd, narancsszínt a farácsok mögé kensz, egészen flegmán, ahogy a cinizmusod engedi, hogy.

szóval ahogy a cinizmus engedi, hogy.

hogy újrakezdd.

vetkőz, és?

Vedd le a pólód
bújj ki a nadrágból
csak azt a mosolyt
hagyd magadon
meg azt a kevés fényt
amitől más leszel
mondjuk éppen
önmagad
a meztelenség sosem csal
és nem a jellem a
kevés, de a
szájszegletben
maradt öröm
pótolja a meg-
bicsakló szavad
vetkőzz csak, én
addig itt
várok rád.

nehéz nekem a fény, súlyos nekem a szó

Becsukta a szemét, hogy ne legyen olyan vastag teher az a sok látnivaló, a feldolgozandó vizuális csodák.

Írni kéne, mondja, s valamit babrál a fényképezőgépén.

Írni, hagyom rá, majd elbizonytalanodom, mint hajnali fénysugár, hogy süthet-e már. Nem, azt inkább nem, tiltakozom, a papír nagyon nehéz, s nekünk nincs maradásunk annál a formánál, ami ennyire magának való. Hogy én állandóan a szavaim súlya alatt sajnáltassam magam, hogy megint nem sikerült leírni, amit már annyiszor, s mindig olyan közel, na azt nem.

Inkább dadogjunk fotókkal.

Jó, de akkor ne mozogj.

S a szeme gondolkozott helyette.

szitáló

Anya, játszani akarok. Az esőcseppek rácsai mögött hülyén feszül rajtam a rabruha, kicsinek érzem magam, ostobának és felejthetőnek. Sziluettmagány, nézd, anya, az egész város szürke masszává ázik, festettszőke tincsek tapadnak a ribancos néni arcához, pára tapad a tüsifrizurára. Az egyik buszvezető röhögve belehajt a tócsába, biztos a Peti apukája ez, akit utálunk. Múlt héten a legjobb barátom volt, de akkor még nem is esett ennyire. Mennydörög, de nem félek, nagyfiú vagyok már, egyedül kötöm be a cipőmet, kedves vagyok a hülye lányokkal, ilyesmi. Köszönöm, anyu, hogy hoztál almát, nézd, ez az alma fiú. Majd később elmagyarázom, engedj ki ebbe a fantasztikus esőbe, mert én is olyan szürke és ázott akarok lenni, mint a felnőttek. Én is olyan fölöslegesen akarok szaladni az eső elől, aztán morogni, hogy mégis eláztam. Játszani akarok, anya, kérlek.

club de suicide

A menetszél fékez, még csukva vannak az ajtók, ezt se tudom már használni, mert már megáll, csörömpölés gyűlik, csikorognak a sínek, majd a heves zakatolás után csönd lesz, a civilizáció zaja agresszív, ahogy az egész kultúra is az, mire ez a nagy várás, mire fel a megalázkodás, erről szól az élet, éhes vagyok, már mindegy, szomorú vagyok, de most utoljára, jó lett volna látni a tengert, összefolynak a városok, gyerek vagyok még, dacból se megyek már haza, hogy kezdődjön újra a robot, kiégnék megint és elkeserednék, hogy ennyi volt az álmom, ennyi volt minden, amit ígértetek, nyugdíjas vagyok és macskaszagú a hajam, ókori görög hetéra vagyok és nem értem, miért cserélték a dór oszlopokat erre a szürke fémpaneles szarra, semminek nincs értelme, egyszerű törvény, hogy a nap felkel mindig, a neon örökké világít, s minden metró után jön a következő, az a pár lépés egyszer nagyon könnyű lesz.

lélekzetvétel

cigarettafüst

zsoldos katonája:

Boldogság

mozdulok

ma sem
öt percig

eltűnik

széttáncol és
nézem, ahogy

képzelet
mint szárnyszegett
száll fölfelé

érdekelt
de a régi sem

új pápa van

ráncait
az életem
kisimítom

ha nem vagy itt
a függönyöm
erre jó

Visz a vonat, megyek utánad

Gitár szól a zakatolás mögül, tört nevetés, mint valami eltörött egész valahol a tájon szétszórva, most hagytuk el, nem tudott felszállni és magunk maradtunk. Kollektív magány a társaságban, fogyó sínpár mint a körző két szára, Szolnok múlt 4 perccel. Karcolások gyűlnek a délután ablakán, mintha mindegy volna, mert pont jó lesz így. Köszönöm, kellemes utat, majd arrébb sétál a kalauzegyenruha. Fázol a pulcsimban, még akkor is, ha az illata melegít, elvéted a barrét, elcsúszol egy akkorddal, el van baszva az egész. Leteszed a gitárt az ülésre és hátrajössz te is, homlokodon érzed az üveg hűvösét. Van, ami hivatalosan nem tud elutazni, mégsem tudom otthagyni sehol.