Anya, játszani akarok. Az esőcseppek rácsai mögött hülyén feszül rajtam a rabruha, kicsinek érzem magam, ostobának és felejthetőnek. Sziluettmagány, nézd, anya, az egész város szürke masszává ázik, festettszőke tincsek tapadnak a ribancos néni arcához, pára tapad a tüsifrizurára. Az egyik buszvezető röhögve belehajt a tócsába, biztos a Peti apukája ez, akit utálunk. Múlt héten a legjobb barátom volt, de akkor még nem is esett ennyire. Mennydörög, de nem félek, nagyfiú vagyok már, egyedül kötöm be a cipőmet, kedves vagyok a hülye lányokkal, ilyesmi. Köszönöm, anyu, hogy hoztál almát, nézd, ez az alma fiú. Majd később elmagyarázom, engedj ki ebbe a fantasztikus esőbe, mert én is olyan szürke és ázott akarok lenni, mint a felnőttek. Én is olyan fölöslegesen akarok szaladni az eső elől, aztán morogni, hogy mégis eláztam. Játszani akarok, anya, kérlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése