A menetszél fékez, még csukva vannak az ajtók, ezt se tudom már használni, mert már megáll, csörömpölés gyűlik, csikorognak a sínek, majd a heves zakatolás után csönd lesz, a civilizáció zaja agresszív, ahogy az egész kultúra is az, mire ez a nagy várás, mire fel a megalázkodás, erről szól az élet, éhes vagyok, már mindegy, szomorú vagyok, de most utoljára, jó lett volna látni a tengert, összefolynak a városok, gyerek vagyok még, dacból se megyek már haza, hogy kezdődjön újra a robot, kiégnék megint és elkeserednék, hogy ennyi volt az álmom, ennyi volt minden, amit ígértetek, nyugdíjas vagyok és macskaszagú a hajam, ókori görög hetéra vagyok és nem értem, miért cserélték a dór oszlopokat erre a szürke fémpaneles szarra, semminek nincs értelme, egyszerű törvény, hogy a nap felkel mindig, a neon örökké világít, s minden metró után jön a következő, az a pár lépés egyszer nagyon könnyű lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése