Három felvonás, a költészet most színpadra szólít, szünet nélkül ostromolja érzékeny szemedet a bőr, a váll, a haj, a pillantás, szemed íriszén magunkat látom, szembogaramban tündökölsz, áhítatos csend a nézőtéren, mint a gyerekkor csodája, amikor minden új és mégsem az, minden valami nagyon ősi és nagyon gyönyörű képmása, a függönyt fények takarják el, a napfény megmutat mindent és még az is kevés, a másodpercek ciripelve múlnak, a lélegzetek az ösztön mögé bújnak, ne nézz rám, szégyellős vagyok, gondolja, gyönyörű vagy, gondolod, hús és vér vagy, gondolod, az élet legtisztább szaga vagy, és nem bírok elég nagyot szívni belőled, gondolod, majd lesütöd a szemedet te is, a függöny pedig már úgyis be volt húzva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése